Gabora Gála
Köszöntők
 
Gabora Gála
 
Támogatók
 
Alternatív weboldal
 
Térkép
 
Csapatok
 
Történelem
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
XX. Pécsi MSC

XX. 2012. január 7.

A régi szép idők színes, magyaros futballját idézték fel a közelmúlt legkiválóbb honi labdarúgói a hagyományos salgótarjáni Gabora-gálán. A huszadik alkalommal megrendezett jótékony célú öregfiúk-teremtornára a főszervező, Gabora János az idén is nagyszerű mezőnyt toborzott.

A gála bevételét ezúttal a Beszterce-lakótelepi Általános Iskola kapja. Míg a sportereklye árverésen az iskola két egykori diákjának a meze került kalapács alá: Kovács Péter és Lipták Zoltán egyaránt Salgótarjánból indult, a Besztercén tanult és már mindkét játékos bemutatkozhatott a magyar válogatottban, mi több, gólt is szerzett. Előbbi az egykori norvég klubmezét, utóbbi a válogatott mezét bocsátotta jótékonykodásra. Székyné dr. Sztrémi Melinda a megnyitóbeszédében tolmácsolta, hogy
a köztársasági elnök is méltatta Gabora János elkötelezettségét és gratulált a rendezvényhez.

A sportcsarnokot zsúfolásig megtöltő lelkes közönség újra láthatott olyan régi kedvenceket, mint Pintér Attila, Lipcsei Péter, Détári Lajos, Horváth Ferenc, Dragóner Attila, Mátyus János (Ferencváros), Véber György, Mészöly Géza, Kovács Zoltán, Egressy Gábor, Szanyó Károly (Újpest), Vincze Ottó, Preszeller Tamás, Bordás Csaba, Virág Attila (Győr), Fehér Csaba, Márton Gábor, Bódog Tamás, idősebb Dárdai Pál (Pécs), Huszárik László, Komódi László, Cservenkai Donát (MTK).

A régi kedvencek ezúttal is bizonyították, hogy az idő múlása ellenére még mindig jó barátságban vannak a labdával.
Szokásos Coca-Cola - Gyöngyös derbivel indult a nap, ahol a kólások 1-7-es verést kaptak.
A csoportmérkőzések sorát a Ferencváros nyitotta, amely magabiztosan győzte le az MTK-t. A pécsieknek ez már nehezebben ment, de nagy meglepetésre a döntő találkozón a Nyilasit és Détárit nélkülöző Fradi kikapott a baranyaiaktól, holott a zöldeknek már a döntetlen is elegendőnek bizonyult volna a fináléba kerüléshez.
A másik csoportban az Újpest gyorsan magabiztos előnyt szerzett a Győr ellenében, amit aztán sikerült elszórakozniuk és Vincze Ottó vezérletével kiegyenlített az ETO. Véberék a házi csapaton, a Hotel Salgón egy 4-1-es sikerrel köszörülték ki a csorbát és hogy ez a csoport se maradjon meglepetés nélkül: a győriek a döntőhöz elegendő gólarány javítás helyett 2-0-ra kikaptak a záró meccsükön, ugyanis Novákkal nem bírtak, aki a hajrában eldöntötte a találkozót.

A szokásos gálameccsek kitűnő hangulatban zajlottak a Gabora Team Schultz Leventével erősödve 4-2-re megverte a Sport TV-seket. A Játékvezetők válogatottja sem adta 4-esnél lejebb Hajdúék ellen. A harmadik találkozón pedig igazságos pontosztozkodás született.

A helyosztókon az MTK alacsony színvonalú mérkőzésen Komódi egyetlen találatával legyűrte a Verebes legénységet, ezzel megszerezte az 5. helyet. A bronzérmet a Ferencváros csípte el a Hotel Salgó előtt, a hazaiak Lakatos B. szerencsétlen öngóljával "szereztek vezetést" a Fradinak, onnan pedig a fővárosiak nem engedték ki a kezükből a meccset. Nagyszerű közönségük vastapssal jutalmazta a bronzérmet, amit a játékosok elérzékenyülve fogadtak. (Hát ha még az aranyat sikerült volna elnyerni!) A fináléban a Pécs felborította a papírformát, a gyors és lendületes újpestieket sikerült megakadályozniuk a góllövésben. Bár Takács korai gólját Szlezák még egalizálta, de később Márton a piros-feketék javára döntötte el a találkozót.

Először nyert tehát a PMFC, akik tavaly hosszú idő után meghívva utolsók lettek, most egy évre rá a fináléban diadalmaskodtak! És ezzel talán Verebes József is megvigasztalhatja a tanítványait, hiszen őket az idén hívták meg hosszú idő után...

GABORA-GÁLA
Bemutató mérkőzés:
Coca-Cola válogatott - Gyöngyös Prompt 1-7
Gl.: Deli G. ill. Szilágyi G. (3), Soltész B., Sőregi Z., Jakab G., Vajda B.

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK

A-csoport:
Ferencváros–MTK 4–0
Gl.: Horváth F. (3), Lipcsei
Pécs–MTK 2–1
Gl.: Fehér Cs., Márton ill. Huszárik
Pécs–Ferencváros 2–0
Gl.: Kulcsár Á., Bódog

B-csoport:
Újpest–Győr 3–3
Gl.: Véber, Erős, Szanyó ill. Madarász, Bordás, Vincze O.
Újpest–Hotel Salgó 4–1
Gl.: Jenei, Szanyó, Katona, Mészöly ill. Kisbali
Hotel Salgó–Győr 2–0
Gl.: Novák, Oláh B.
 
GÁLAMÉRKŐZÉSEK
Gabora Team-Sport TV válogatott 4-2
Gl.: Schultz, dr. Bartha, Bognár Zs. ill. Matuz, Kassai-Tóth
Játékvezetők válogatottja-Sport TV válogatott 4-1
Gl.: Kassai, Oláh, Vad, Erős ill. Bognár Gy.
Gabora Team-Játékvezetők válogatottja 2-2
Gl.: Bognár Zs., dr. Bartha ill. Vad, Ring

HELYOSZTÓK

Az 5. helyért:
MTK–Győr 1–0
Gl.: Komódi
3. helyért:
Ferencváros–Hotel Salgó 3–2
Gl.: Lakatos (öngól), Dragóner, Tóth M. ill. Smelkó, Ivitz

Döntő:
Pécs–Újpest 2–1
Gl.: Takács, Márton ill. Szlezák

KÜLÖNDÍJAK

A leggyorsabb góllövő: Takács Lajos (PMSC)
Gólkirály: Horváth Ferenc (FTC)
Legjobb kapus: Bodnár László (PMSC)
Ezüstcipős: Szlezák Zoltán (UTE)
Aranycipős: Fehér Csaba (Pécsi MSC)

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre