Gabora Gála
Köszöntők
 
Gabora Gála
 
Támogatók
 
Alternatív weboldal
 
Térkép
 
Csapatok
 
Történelem
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Dr. Palásthy Tamás - védnök

KEDVES VENDÉGEINK!

Biztos vagyok abban, hogy a 27. Gabora Gálán ismét zsúfolásig megtelt csarnok várja a sportolókat, ismert művészeket, akik megtisztelik és szórakoztatják Salgótarján sportszerető lakosait és a távolabbról érkező vendégeket.

Öröm látni, hogy a gazdaságilag és létszámát tekintve is egyre szűkülő városunkban a sport, a turizmus és a kultúra még mindig tömegeket képes megmozgatni.

Az elmúlt napokban vettem részt a Telek András által rendezett borfesztiválon. Óriási tömeg volt. A rendezvényen ott volt sok Salgótarjánért aggódó és Salgótarjánt szerető polgár. A jelenlévők megosztották a gondjaikat, ötleteiket egymással.

Dexler Szilárd ötletei és irányítása alapján mozgásba lendült Salgótarján és környéke turizmusa.

A salgótarjáni színházi élet is kiemelkedő. Szeretnek itt rendezni és játszani ismert fővárosi sztárok. Koltai Róbert örömmel próbálja már a második darabját a Zenthe Ferenc Színházban, és az idén a Gabora Gálán is részt vesz.

Korábban voltak Salgótarjánban országosan, sőt világszerte ismert rendezvények, mint a nemzetközi ugrógála, a nemzetközi dixifesztivál. Az ugrógála mára megszűnt, a dixifesztivál pedig árnyéka régi fényének.

Vigyázzuk, őrizzük a még tömegeket megmozgatni tudó színvonalas rendezvényeinket.

Tiszteljük és segítsük a rendezvényeket, társadalmi célokat önzetlenül mozgató személyeket, mert szükségünk van Gabora Jánosokra, Telek Andrásokra, Dexler Szilárdokra.

Szükség van a környezetünkben értékteremtő beruházásokra, amelyek hiányát az elmúlt évtizedekben igencsak érezte a térség lakossága.

Ezt a gazdaság öngerjesztő folyamata híján a térségünkben már csak a politika, a politikusok képesek kimozdítani a holtpontról. Ha ez sikerül, lesznek Gabora Jánosok, akik élhetővé teszik ezt a korábban nagyon is élhető várost.

Jó szurkolást, és ha az idő és az időjárás engedi, jó kirándulást kívánok minden kedves Vendégünknek ezen a páratlan szépségű nógrádi tájakon.

DR. PALÁSTHY TAMÁS

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.