Gabora Gála
Köszöntők
 
Gabora Gála
 
Támogatók
 
Alternatív weboldal
 
Térkép
 
Csapatok
 
Történelem
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
IX. Ferencváros

IX. 2000. január 8-9.

Ismét csodálatos, szemet gyönyörködtető örömfocit hozott a kilencedik labdarúgó Gabora-gála. Szombaton és vasárnap is zsúfolásig megtelet a sportcsarnok arénája. A torna bevételét az ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA kapta, a torna fővédnöke Katona Kálmán, Közlekedési miniszter volt.

Szűkebb pátriánkban nagyon ritkán adatik meg a sportszeretőknek, hogy annyi neves sportolót lássanak, mint akkor.

A kilencedik gálán - stílszerűen - kilenc csapat vitézkedett. Itt volt az Ifi EB Gold '84, a Tatabánya, az Újságíró-válogatott, az FTC, az SBTC, a DVTK, a Zalaegerszeg, az Újpest és a Videoton.

Külön említést érdemel az 1984-ben EB győztes Ifi Gold csapata, hogy a sikerük óta most álltak össze először. "Hogy itt lehetnek, sokat köszönhetünk Pintér Attila barátomnak és Bicskei Bertalannak." - így Gabora.

A mérkőzéseket id. Mohácsi Lajos és Makovinyi Sándor dirigálta.

A nyitótalálkozó előtt Horváth József köszöntötte a csapatokat és a szurkolókat, majd Puszta Béla, Salgótarján polgármestere elvégezte a kezdőrúgást, aztán megkezdődtek a mérkőzések.

Eredmények:

A-csoport:
Ifi '84 Gold-Tatabánya 4-2
Gl.: Kovács K. (2), Zsinka, Krizán ill. Fenyvesi, Marcs
Újságírók-Ifi '84 Gold 6-5
Gl.: Lázár (2), Kutasi, Zombori, Kiss L., Rakonczai ill. Vincze (2), Zsivóczky, Kovács K., Takács
Tatabánya-Újságírók 3-2
Gl.: Ördög (2), Schmidt ill. Major, Lázár

B-csoport:
FTC-SBTC 5-2
Gl.: Détári (3), Nyilasi (2) ill. Garai, Juhász
Diósgyőr-FTC 3-9
Gl.: Borostyán, Huszák, Dobó ill. Ebedli (2), Szabó A. (2), Bücs, Wéber, Dzurják, Horváth K., Nyilasi
SBTC-Diósgyőr 8-4
Gl.: Mohácsi (4), Tóth F. (2), Juhász, Garai ill. Huszák (2), Fodor, Földesi

C-csoport:
Zalaegerszeg-Újpest 7-4
Gl.: Halápi (3), Cziráki (2), Balázs Zs., Kiss J. ill. Kiss S., Balázs T., Szepesi, Tóth J.
Videoton-Zalaegerszeg 3-8
Gl.: Máriási, Borsányi, Jónás ill. Balázs Zs. (2), Fehérvári (2), Halápi, Cziráki, Kanász, Kiss J.
Újpest-Videoton 4-10
Gl.: Kiss S. (2), Tóth J., Szepesi ill. Jónás (5), Nagy II. (2), Csucsányszky, Máriási, Grátzer

Helyosztók:

7-9. helyért:
Tatabánya-Diósgyőr 5-0
Gl.: Kóródi (2), Csapó, Schmidt, P. Nagy
Újpest-Tatabánya 3-8
Gl.: Tóth A. (2), Kiss S. ill. Kóródi (3), Csapó (2), P. Nagy, Szabó, Fenyvesi
Diósgyőr-Újpest 2-4
Gl.: Tatár, Huszák ill. Tóth J. (2), Tóth A., Kiss S.

4-6. helyért:
Újságírók-SBTC 7-3
Gl.: Erdey (2), Világi (2), Lantos, Harth ill. Földi, Garai, Mohácsi
Videoton-Újságírók 4-1
Gl.: Csucsányszky (2), Vadász (2) ill. Lantos
SBTC-Videoton 3-4
Gl.: Földi (2), Mohácsi ill. Máriási (3), Jónás

Bemutató-mérkőzés:
Helyi politikusok-Danubius rádió 6-5

A döntők előtt tombolasorsolás szórakoztatta a nagyérdeműt, majd árverésre bocsájtották Pintér Attila, '84-ben a moszkvai ifi EB-n viselt címeres mezét.

1-3. helyért:
Ifi '84 Gold-FTC 2-6
Gl.: Vincze, Zsinka ill. Nyilasi (2), Szabó A. (2), Bücs, Détári
Zalaegerszeg-Ifi '84 Gold 7-5
Gl.: Balázs Zs. (3), Fehérvári (2), Cziráki (2) ill. Zsinka, Vincze, Zvara, Krizán
FTC-Zalaegerszeg 7-5
Gl.: Bücs (4), Détári (2), Nyilasi ill. Balázs Zs. (4), Kiss J.

Tornagyőztes: a Ferencváros csapata

Különdíjak:
Legjobb csatár: Vincze István (Ifi '84 Gold)
Leggyorsabb gól szerzője: Mohácsi Lajos (SBTC)
Legjobb védőjátékos: Kanász József (ZTE)
Legjobb kapus: Hegedűs Gyula (FTC)
Gólkirály: Balázs Zsolt 10 góllal (ZTE)
Legtechnikásabb mezőnyjátékosok: Nyilasi Tibor és Détári Lajos (FTC)
Legidősebb játékos: Dobó Zoltán (Diósgyőr)
Legszebb gólt lövő játékos: Csucsányszky Zoltán (Videoton)
Leghűségesebb játékos: Tóth József (UTE)
Legsportszerűbb csapat: Diósgyőr

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.