Gabora Gála
Köszöntők
 
Gabora Gála
 
Támogatók
 
Alternatív weboldal
 
Térkép
 
Csapatok
 
Történelem
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
II. Napsugár FC

II. 1991. január 12-13.

Nem akármilyen attrakciónak, sztárparádénak lehettek részesei mindazok a sportbarátok, akik január 12-én és 13-án ellátogattak Salgótarjánba, a városi sportcsarnokba.

Ekkor tartották ugyanis azt a jótékony célú nemzetközi teremlabdarúgótornát, amelyet Gabora János szervezett meg a NÉPHADSEREG ÚTI KISEGÍTŐ ISKOLA megsegítésére. A gála fővédnöke Dombi András, Nórád megyei Vendéglátó Vállalat Igazgatója volt, a sportereklye árverésen pedig Pintér Attilának, az FTC válogatott labdarúgójának dedikált Fradi meze került kalapács alá.

A tornán hat együttes vett részt, két hármas csoportban kezdték meg a küzdelmeket. Az egyik ágon az SBTC-öregfiúk, a Vasas-öregfiúk, valamint egy Ausztriából érkező gárda, a másik ágon a Kassa-öregfiúk, az SKSE-öregfiúk, s nem utolsósorban a Napsugár étterem csapatai játszottak.

Nem mellékes megemlíteni, kik voltak azok a sztárok, akik az egyes csapatokban pályára léptek.
Itt volt Desiantnik, Kánássy, Répás, Básti, Varga, Szoó, Puskás és Birinyi dr., Vasas, Zombori.
No, és ne feledkezzünk meg a házigazda Napsugár együttesről sem.
Hiszen pályára lépett Pintér Attila, Tarlósi istván, Oláh Béla, Póka Egon és Tátrai Tibor.
A program a Napsugár-Kassa összecsapással kezdődött, a kezdőrúgást Dombi András végezte el.
A mérkőzések kétszer 20 percig tartottak.

EREDMÉNYEK:

A-csoport:
Napsugár-Kassa 4-2
SKSE-Kassa 8-4
Napsugár-SKSE 6-3

B-csoport:
SBTC-Vasas 6-3
Waltersdorf-Vasas 8-8
SBTC-Waltersdorf 5-1

Helyosztók:

5. helyért: Kassa-Vasas 12-5
3. helyért: SKSE-Waltersdorf 8-5
Döntő: Napsugár FC-SBTC 3-2

A finálét a közönség végigtombolta, amikor is a Napsugár FC az SBTC UEFA-kupás csapatával játszott. A síp gazdája id. Mohácsi Lajos volt.

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.