Gabora Gála
Köszöntők
 
Gabora Gála
 
Támogatók
 
Alternatív weboldal
 
Térkép
 
Csapatok
 
Történelem
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
XIV. Tatabánya

XIV. 2006. január 7.

Remek sportnap volt januárban a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, ahol zsúfolt nézőtér előtt az elmúlt évek-évtizedek kiváló labdarúgói kápráztatták el a közönséget. Köszönhető ez Gabora Jánosnak, aki immár tizennegyedik alkalommal szervezte meg a jótékony célú öregfiúk nemzetközi labdarúgógálát. A kedvezményezett az ez évben 40. születésnapját ünneplő BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM volt. A gála fővédnöke szerepet Dr. Ábrahám Attila, Nemzeti Sporthivatal elnöke vállalta.


A gálán 8 csapat küzdött, soraiban hajdani válogatottakkal, egykori sztárokkal. Pályára lépett többek között Nyilasi Tibor, Pintér Attila, Vincze István, Csapó Károly, Supka Attila, Simon Gyula, Kozma István, Balogh Zoltán, Zsivóczky Gyula, Jónás Gyula, Oláh Béla, Sági László, de sorolhatnánk tovább a neveket. A programba két betétmérkőzés ékelődött.A Gyöngyös-öregfiúk a Coca-cola válogatottal, míg a Gabora Team a magyar kenuválogatottal mérkőzött meg. A Gabora Team színeiben többek között pályára lépett Farkasházy Tivadar, Sipos Jenő, Répás Béla, Básti István, míg az olimpiai, világ- és Európa-bajnokokkal tűzdelt magyar kenuválogatottban Kolonics György, Novák Ferenc. A mérkőzéseket Arany Tamás, Ábrahám Attila és Varga Gábor vezette. A torna bemelegítéssként a Gyöngyös öregfiúkcsapata 4-1-re nyert a Coca-Cola válogatottja ellen. Aztán Puszta Béla megnyitotta a rendezvényt, majd elvégezte a kezdőrúgást.

Az egyszer 20 perces meccsek nagy izgalmakat hoztak, a játékot a közönség tapssal jutalmazta. Az A-csoportban a Tatabánya, Míg a B-ben jobb gólkülönbséggel az MTK végzett az élen. A hetedik helyért lejátszott találkozón a Nógrád válogatottja 3-2-re nyert a Debrecen ellen, Míg az ötödik a Ferencváros lett, amely 2-2-es állás után hétméteresekkel 3-1-re legyőzte a Videotont.

A gálákon már hagyományos árverésen ezúttal a magyar kenuválogatott dedikált meze, valamint Sáfrán Mihály lapátja került kalapács alá, mellyel 2003-ban ifjúsági világbajnok lett Japánban. A tombolasorsoláson is értékes nyeremények találtak gazdára.

A folytatásban a harmadik helyet a Dunaszerdahely szerezte meg, amely 4-3 arányban bizonyult jobbnak a Vasasnál. Ezután következett a gálameccs, ahol a Gabora Team 3-2-re legyőzte a magyar kenuválogatottat, míg a jótékony célú torna döntőjében a Tatabánya 1-1-es állás után Gabora Gálák döntőinek történetében először hétméteresekkel 4-2-re legyőzte az MTK-t. Következett az eredményhirdetés, ahol számtalan díjat osztottak ki. Ferencz Gyula, az NMLSZ megbízásából egy emléklapot adott át Gabora Jánosnak a jótékonysági gálák szervezéséért. Puszta Béla Salgótarján sportjáért díjat adott át Oláh Bélának, Simon Attilának, Kis Károlynak és Gabora Jánosnak.

Bemutató mérkőzés:
Gyöngyös - Coca-Cola válogatott 4-1

Eredmények:

A-csoport
Dunajska Streda-Debrecen 3-3
Gl.: Simon (2), Zsákovics, ill. Tóth Gy. (2), Mező
Tatabánya-Ferencváros 3-2
Gl.: Csapó (2), Plotár, ill. Nyilasi, Limperger
Ferencváros-Debrecen 4-2
Gl.: Détári (2), Albert, Nyilasi, ill. Mező, Szabó L.
Tatabánya-Dunajska Streda 2-2
Gl.: Vincze (2), ill. Radványi, Simon
Debrecen-Tatabánya 0-6
Gl.: Szabó F. (2), Kiprich, Marosi, Vincze, P. Nagy
Ferencváros-Dunajska Streda 1-4
Gl.: Détári, ill. Lieszkovszky, Simon, Micsinyec, Radványi

B-csoport
Nógrád válogatott-Videoton 2-2
Gl.: Oláh B., Oláh S., ill. Csató, Máriási
MTK-Vasas 1-1
Gl.: Zsivóczky, ill. Balogh Z.
Videoton-Vasas 2-2
Gl.: Máriási, Végh, ill. Balogh Z., Kozma
Nógrád válogatott-MTK 2-2
Gl.: Veres, Oláh B., ill. Katzenbach, Németh
Nógrád válogatott-Vasas
Gl.: Simon, Keresztúri
Videoton-MTK 1-3
Gl.: Máriási, ill. Zsivóczky, Katzenbach, Németh

Helyosztók:
7. helyért:
Nógrád válogatott-Debrecen 3-2
Gl.: Oláh S. (2), Veres, ill. Tamás, Szabó L.
5. helyért:
Videoton-Ferencváros 2-2 Hétméteresekkel: 1-3
Gl.: Németh, Csucsányszky, ill. Pintér, Szűcs M.
3. helyért:
Vasas-Dunajska Streda 3-4
Gl.: Balogh Z., Kozma, Keresztúri, ill. Simon (2), Klempa, Bari

Gálamérkőzés:
Gabora Team-Magyar kenuválogatott 3-2

Döntő:
MTK-Tatabánya 1-1 Hétméteresekkel: 2-3

Gl.: Katzenbach, ill. Plotár

Különdíjak:
Legsportszerűbb csapat: Debrecen
Leggyorsabb gól: Katzenbach Imre (MTK)
Legjobb kapus: Gelei Károly (Tatabánya)
Legjobb védő: Supka Attila (Debrecen)
Legtechnikásabb játékos: Détári Lajos (FTC)
Gólkirály: Simon Gyula (Dunajska Streda) 6 góllal
Aranycipős: Vincze István (Tatabánya)

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.